Oldalak

2016. szeptember 27., kedd

Éjszakai Nyelvvizsga Gödöllőn

A Kutatók Éjszakája rendezvénysorozat keretében ezúttal két városban állom meg a helyem. 

Gödöllőn már második alkalommal kértek fel a Zöld Út Nyelvvizsgaközpont munkatársai rendezvényük támogatására.

Első alkalommal a 2014-ben rendezett nyílt napra, január 24-re kaptam meghívást, felkérést, hogy a SZIE Zöld Út Nyelvvizsgaközpont Nyílt Napján nemzetközi kávézóval legyek jelen, illetve a résztvevők számára nyereményeket ajánlhatok fel.

A felkérésnek szívesen tettem eleget, Györe Bencének köszönöm, hogy gondolt rám. 
A profi szervezésnek köszönhetően kivetítőkön is láthatóak voltak a rendezvényt támogatók reklámjai. Én ezzel készültem.



A nyílt nap egyik fele a berendezéssel, ráhangolódással telt, de eközben is remekül éreztük magunkat.





A próbavizsgán nagy sikert aratott a próbavizsgázók és a vizsgáztató tanárok körében is a kávé- és teakóstoló. 





A "nemzetközi kávé- és teaház"-nak berendezett teremben egész nap elérhetőek voltak a DXN ganodermás kávéi, teái. 

A vizsgázók szabadon fogyaszthatták ezeket, cserébe csak azt kértem, egy űrlapon válaszoljanak néhány kérdésre, a kóstolt kávéval, teával kapcsolatban. Ezt ők szívesen meg is tették. 
Néhányan a véleményüket is elmondták.


"Kösz a finom kávékat, nagyot lendített a rendezvény hangulatán és sikerén!"Tóth Ildikó, nyelvtanár

"Szerintem nagyon jó volt, hogy volt ez a kávés - teás szoba, emelte a rendezvény színvonalát. Külön köszönöm a fotókat! :) "Szakáli János Miklós




Az űrlapot kitöltők közt kisorsoltuk a meglepetés ajándékokat. 





Végh Andrea volt az egyik DXN díszdoboz (gift box small) nyertese a Zöld Út Nyelvvizsgaközpont programján rendezett tombolán. A DXN Europe 5. születésnapján találkoztunk, hogy személyesen vehesse át.





Nagyszerű rendezvényt zártunk akkor. A próbavizsga és a kávézó is remek ötletnek bizonyult, ahogy azt a néhány kiragadott vélemény is bizonyítja.


Azt remélem, hogy a 2016-os Kutatók Éjszakája keretében rendezett éjszakai próbavizsga is hasonlóan remekül fog sikerülni, amihez hozzájárulhat a helyszínen elfogyasztható ganodermás kávé.




A biotermesztésből származó arabica kávé

  • frissít,
  • kevésbé terheli a gyomrot,
  • nem beszélve a telt, tartalmas, harmonikus ízéről.
  • A hozzáadott Ganoderma hatóanyagai biztosítják számodra a vizsga egész idejére a frissességet, a koncentráló képességet és a jó hangulatot.
Váljék egészségedre!

Minden vizsgázónak ajándék kupon és nyereménysorsolás!

Figyeld a kivetítőt és keresd a rendezvényen a szórólapot! Minden fontos infót ezen találsz majd!

További infók a próbavizsgáról itt>>>

Ha már most felvennéd velem a kapcsolatot, 
írj az oldalsávban található űrlapon, vagy fb-n!


A Facebookon: Kavevilag

www.kavefuggovagyok.eu












Mosonmagyaróváron pedig - ahol tanítok - két alkalommal adom elő pénteken, 2016.szept.30-án a "Tegyél egészségedért! Lemondások nélkül, élvezettel." c. kedvelt ismeretterjesztő előadásomat, amit természetesen egészséges kávék, kakaó kóstolása kísér.

2016. augusztus 24., szerda

Ajándékaid

Két receptet  - és még sok mást - tölthetsz le

 adataid megadása után


A két receptet egy olyan barátnőmtől kaptam, aki rendszeresen elkészíti ezeket a süteményeket, párja és gyerekei nagy örömére. 
Az egyikkel részt vett egy versenyen is. De nem a helyezés a lényeg, hanem hogy mindenkinek nagyon ízlett ez a süti.

Receptkártya:http://www.graphicgarden.com/




  1. a Kávés karamell szelet receptjét
  2. a Muffin DXN módra receptjét
  3. a receptben szereplő forró csoki leírását
  4. a receptben szereplő 3in1 kávé leírását
Bónuszként
  1. a receptben említett Zhi Mocca - kapuccsinó - leírását
  2. 1000Ft kedvezményre jogosító kupont
  3. Meghívót egy kávé/forró csoki kóstolóra

Hogyan kapcsolódik ez a két recept a Meglepetésfalhoz, a játékhoz?

A két süti alapanyagai közt megtalálható 3in1 instant kávé és az a forró csoki is, amelyeket a gyerekek ajándékba kaptak


Miért kell megadnod az adataidat?

A recepteket nem akarom nyilvánosan kirakni, hiszen ez Nektek ajándék, tehát nem osztogatom fűnek-fának szabadon.
Ezért a további ajándékaitokhoz egy linken keresztül férsz hozzá. Csak az űrlapot kell kitöltened és beküldened. 


Nyugodtan töltsd ki. Nem foglak a jövöben semmivel sem zargatni. csak azért kell, hogy illetéktelenekhez ne jusson el.


Mit kapsz egészen pontosan, miután beküldted az űrlapot?

Egy 11 oldalas letölthető, pdf formában mentett dokumentumot, amely tartalmazza

  1. a Kávés karamell szelet receptjét
  2. a Muffin DXN módra receptjét
  3. a receptben szereplő forró csoki leírását
  4. a receptben szereplő 3in1 kávé leírását
Bónuszként
  1. a receptben említett Zhi Mocca - kapuccsinó - leírását
  2. 1000Ft kedvezményre jogosító kupont
  3. Meghívót egy kávé/forró csoki kóstolóra

2016. augusztus 19., péntek

Elkészültek az ajándékok

A kis játékosoknak, akik a Meglepetésfalnál válaszoltak a kérdéseimre, beszereztem az ajándéknak való forró csoki port, és az este folyamán "borítékoltam"

Miért pont ezt a forró csoki port választottam?>>


Ilyen kis tasakok készültek, a szülőknek szóló tájékoztató levelekből

Úgy hajtogattam, hogy beleférjen 1-1 tasak, majd
egy helyen cellux-szal leragasztottam.
A legkisebbekéit barna osztott hímző (ezt használom keresztszemes hímzéshez) 3 szálával még fenn összefogtam.





A levelekben leírtam,
  • mit és miért kapnak, 
  • a Meglepetésfalnál feltett kérdéseket,
  • a helyes válaszokat, 
  • a további ajándékok eléréséhez a tudnivalókat.

A csomagocskákba belekerült



Így sorakoznak a kis tasakok az eredeti Cocozhi dobozban.









Ennyi csomag készült.



2016. augusztus 18., csütörtök

Ajándékba instant forró csoki

Minden gyerkőc, aki válaszolt a kérdéseimre a Meglepetésfalnál, ma ajándékba kapott egy tasak instant forró csokit

Mindenképp olyan ajándékot szerettem volna adni lelkes kis játékostársaimnak, amely kapcsolódik a játékhoz, ugyanakkor nekik is érdekes és értékes.
Finom, de főleg egészséges.
Így esett a választásom egy bizonyos instant forró csokira.


Miért esett a választásom pont erre a forró csoki porra?

Több okból választottam a képen látható instant forró csoki port. 

Először viszont inkább azt mesélem el,
miért nem kóstoltattam velük ott helyben bármilyen más azonnal oldódó kakaóporból készült forró csoki italt.

Mindenki ismer legalább 2 féle kakaóport, kakaóhoz, forró csoki készítéséhez alkalmas alapanyagcsoportot. 
  • Az egyik a hagyományos kakaópor, 
  • a másik az instant kakaó/forró csoki porok.
Az egyik legismertebb instant kakaó márkát sokáig vettük és fogyasztották gyermekeim, mígnem  - enyhe, de észrevehető - allergiás tünetek nem jelentkeztek egyikükön.

Bármilyen esetben, amikor ételallergiára gyanakszunk, és az nem annyira súlyos még, hogy orvoshoz szaladjunk - tehát tényleg csak a legenyhébb esetekben - érdemes válogatni, és a leginkább elhagyható ételféléket egy kis időre "száműzni". 
Én is ezzel a módszerrel próbálkoztam, leállítottam annak a bizonyos kakaópornak, az abból készült kakaónak a fogyasztását. 
Mert logikusnak tűnt azzal kezdeni, ami a legegyszerűbben kiiktatható. Beletrafáltam, az allergiás tünetek elmúltak.
(Anélkül, hogy túlragoznám: mindenki tisztában van az élelmiszeripari adalékok, tartósítók, színezékek, hozzáadott vitaminok fogalmával...)

Átálltunk a képen látható forró csoki porra. Mondanom sem kell, az allergiás tünetek nem jelentkeznek. 

Kislányom nem csak kakaót iszik, nem csak a palacsintára szórva fogyasztja. Ő a fánkot is ezzel a forró csoki porral ízesítve eszi meg.

Az általam választott forró csoki por fogyasztását bátran ajánlom és javaslom mindenkinek, aki szereti a kakaót, a forró csokit.

Összetevők: növényi tejszín, nádcukor, tejpor, maláta kivonat, kakaó (9,3%), ganoderma kivonat (2,0%) és engedélyezett ízesítő (vanilin).
Tápanyag tartalom
100 gr termékben32 gr termékben100 gr termékben32 gr termékben
Energia403,5 kcal129,1 kcalFoszfor330,0 mg105,6 mg
Szénhidrát71,9 g23,0 gNátrium150,0 mg48,0 mg
Zsír8,8 g2,8 gC-vitamin59,1 mg18,9 mg
Fehérje7,3 g2,3 gB3 vitamin17.3 mg5,5 mg
ebből transz-zsírsav tartalom**
Kálium620,0 mg198,4 mgKoleszterin14,0 mg4,5 mg
Kalcium490,0 mg156,8 mgVas6,0 mg1,9 mg
* nem kimutatható (< 0,1%)


  • A benne található tejpor lehetővé teszi, hogy forró vízzel elkeverve igazán finom forró csokit készítsünk belőle. 
  • Meleg tejjel finom kakaó is készíthető, ha valaki ezt jobban szereti. Én mindig tejjel készítem.
  • Van benne annyi cukor, hogy további édesítést nem igényel. 
  • Magas a kakaó tartalma, ezért élvezeti értéke is magas. 
  • A vanília csak növeli kedveltségét.
  • Hozzáadott ganodermát* tartalmaz, amely segít az egészségmegőrzésben.
*Ha kérdésed van a ganodermával kapcsolatban, vedd fel velem a kapcsolatot. Köszönöm.

Váljék egészségetekre!

Tegyél egészségedért!Lemondások nélkül, élvezettel!


2016. augusztus 15., hétfő

Ajándékba 3in1 instant kávé

Ma a felnőtt játékosok is megkapták ajándékukat

Nem csak a gyerekek és néhány szülő játszottak a Meglepetésfalnál a kiállítás utolsó napján, hanem az igazgató nő, néhány pedagógus, valamint irodai alkalmazottak is. Kedvenc Bandi bácsink, sőt még a büfét üzemeltető úr is válaszolt a kérdésekre:)

Köszönöm, hogy részt vettek a játékban!


Számukra egységesen a DXN 3in1 instant kávéját választottam


Természetesen kis levél kiséretében kapták meg az egy tasak instant 3in1 kávét, mellékelve az általuk adott válaszokat is :)

Mindenkinek elmondtam, 
  • mit tartalmaz a kávé, ami igazándiból nem is 3in1, sokkal inkább 4in1 a benne található ganoderma kivonat miatt
  • hogy szoktam kóstoltatni, hogyan javasoljuk fogyasztani ezt a kávét, 
  • hol juthatnak hozzá plusz információhoz
  • hogy kérdéseiket akár itt az oldalsávban is feltehetik
Folyt köv, amint meggyógyul az asztali gép:)


2016. augusztus 12., péntek

Kérdések és válaszok

MEGLEPETÉSFAL - Kérdések és a helyes válaszok:


             1. Ez mi? Írd le!
A hímzés jobb felső sarkában található motívumra mutattam rá. Nagyon aranyos válaszok érkeztek. Pl. kukorica:)
A kép a Keresztszemes Évkönyv korábbi számában megjelent eredeti fotó, a Meglepetésfalon a saját hímzésem volt feltűzve.




kakaó termése (elfogadott még: kakaó, kakaóbab)


            2. Miből készül a forró csoki? Írd le a hozzávalókat!

A receptek sokfélesége miatt minden válasz helyes, ha szerepelnek a felsorolásban az alapreceptek alkotói, azaz: víz/tej, kakaó/csoki, bármilyen édesítőszer






           3. A világon legnagyobb mennyiségben fogyasztott ital a víz. Mi követi? Mi a                   második legnagyobb mennyiségben fogyó ital, innivaló?

Kávé

         4. Hány csésze kávé fogy naponta Európában?

Minden 30 másodpercben 120ezer csésze. Azaz naponta 345600000 = 345 millió 600ezer csésze/nap csak Európában.





        5. A pihentető kérdés pedig: a keresztszemes hímzések közt van egy férfi portré.             Kit ábrázol? 

A gyerekek nyugodtan megleshették, nem kellett emlékezetből. :) 
A falon egy hosszabb leírást olvashattak a kép keletkezéséről. 
Ide kattintva te is olvashatod.




A helyes válasz: Andersen


Köszönöm, hogy velem játszottál!


Mit kapsz ajándékba? Olvasd el itt!